Tárlatvezető

Műértő 2003. szeptember

A nevem Faa Balázs. Képzőművész vagyok, a műtárgyaimban nagy szerepe van a matematikának. Sosem volt időm magamról frappáns három mondatot kitalálni, ezért itt is csak bővebb információt ajánlhatok: www.faa.hu. Három kiállítás a tárgya ennek a rövid írásnak, nem azért, mert ez a három a legjobb, ami éppen nyitva van, de még csak azért sem, mert ezek a legkevésbé rosszak. Leginkább - előre is elnézést kérve a kiállító művészektől - tipikusnak nevezhetem őket. Hárman együtt, \"összenézve\", talán többet mondanak, mint egyedül.


\"Ars (Dis) Simmetrica - kortárs geometrikus művészet\", Millennáris, Fogadó padlás. A kiállítás időutazásra invitál, visszafelé. Szöggel falra szegezett szitanyomatok, műanyag irattartóban felragasztott A3-as tintasugaras nyomatok. Tűzcsap, radiátor, paravánok és szunyókáló néni - helyett szunyókáló biztonsági őr. (Mégis van fejlődés.) Mintha egy művelődési házban járnánk, úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt, ahol a képzőművészet általában a wc és a lépcső között kapott helyet.

A kiállítás a Kortárs geometrikus művészet alcímet viseli, és a Szimmetria Fesztivál egyik eseménye. A gondolatmenet világos: A szimmetria, az egy geometriai fogalom. A geometria, az meg egy tudomány, amit vonalzóval és körzővel űznek. Köze van tehát a szimmetriához minden olyan képnek, amin egyenes vonalak láthatóak. Hogy a képek két oldala nem teljesen egymás tükörképe? Ezen segít az ügyes címválasztás: (Dis)Simmetrica. (Vajon mi az a disszimetrika?) Egy sosemvolt szellemi közösség megnyilvánulásának vagyunk tanúi.

A tudomány és a művészet találkoznak. A művészet selypít, az egyik fehér zoknija lecsúszott a kis lakkcipőjére. Hajában hatalmas piros masni. A tudomány zsebéből csúzli kandikál ki, hátán iskolatáska, szamárfüles irkákkal és hatalmas T-vonalzóval. Szépen kéz a kézben ballagnak hazafelé.


Haász Katalin kiállítása, Raiffeisen Galéria. Ezúttal jelen időben vagyunk. A kiállításon festményeket lehet látni, a kerettől az ecsetkezelésig minden hűvösen elegáns. Márvány, üveg, krómacél. Biztonsági őr éberen figyel. A katalógusban Hajdu István a képeken egyáltalán fel sem ködlő feliratokról ír, amelyekből Hermész Triszmegisztosz nyomait olvassa ki.

Engem más nyűgözött le. Ezek a képek egyszerre absztrakt és figurális képek. Vagyis inkább figurálisnak álcázott absztrakt képek. A közönséggel való jó kapcsolat ott kezdődik, hogy az embert nem kérdezgetik, hogy mit is ábrázol a képe. Ha valaki tájképeket fest, a közönség előbb-utóbb elfogadja, mint tájképfestőt. Nagyjából ugyanez a helyzet az absztrakt festőkkel is. Ám ugyanennek a közönségnek a szemében a festő sokat veszít a hitelességéből, ha mindkét irányzatban egyszerre kíván érvényesülni. De Haász Katalin nem elégszik meg a közönség egyik felével, hanem szintetizálja az igényeket.

Számomra elsősorban az érdekes, hogy mi történik egy festővel, aki törődni kezd a közönségével. (Hogy egyáltalán legyen.) Sok bank és nagyvállalat folytat képzőművészeti tevékenységet. Még nincsenek olyan erősen felfegyverkezve művészetelméleti szakemberekkel, mint az állami szektor, viszont a magatartásukban van valami új. Talán megszokásból, talán számításból szeretnének valamit a pénzükért. Az állami támogatásból létrejött művekre az állam szinte sohasem tart igényt. A magyar képzőművészek zömének nem azért van szüksége műteremre, hogy ott dolgozzon, hanem azért, hogy legyen hol tartania az életművét. Miféle színvonalon működik a magánszektor mecenatúrája? A színvonal emelkedik-e az idő múlásával, vagy csökken? Van-e élet a Műcsarnokon kívül? Talán lesz.

Ezekre a festményekre jó ránézni, nem tolakodnak, nem személyeskednek. Úgy kívánkozik alájuk a fehér fal, mint vaj alá a friss kenyér. Amikor már ott lógnak a falon, rájuk nézve sok mindent lehet gondolni (Hermész Triszmegisztoszt is), de semmit is lehet.


Szarka Péter: Puha bomba, Műcsarnok. Most azt kellene mondanom, hogy a jövőben vagyunk, és akkor kikerekedne az időutazásos metafora. Mondhatnám, mert jókora printeket láthatunk, számítógéppel előállított képekről, de mégse mondom, mert megnéztem azokat a képeket. Azokra az időkre emlékeztetnek, amikor a számítástechnikusok egyszerre csak kíváncsiak lettek, hogy mi történik, ha a képzőművészeket összeeresztik a számítógépekkel. Talán azt gondolták, hogy valamiféle pitbull-viadal, de legalábbis meglepő és mulatságos események tanúi lesznek. És akkor néhány szegény festő elkezdett megpróbálni festeni számítógéppel...

Ezzel azonban szigorúan vége a nosztalgiának és a hasonlatnak. A számítógépet övező dicsfénynek vége, a festők zöme visszatért az összepöttyözött nadrághoz, meg a terpentinszaghoz. Szarka Péter képein egy kereskedelmi három dimenziós szoftverrel készült szcénák sorát láthatjuk. A szcénák kompozíciója és klasszikus festészeti helyzeteket idéz fel, a színviláguk és a hangulatuk - a technikának köszönhetően - egy jobb számítógépes játékot. A képeknek adott címek egy kis kesernyés fluxus-nosztalgiával fűszerezik az egészet.

Nincs ezzel semmi baj. Ez egy jól kitalált dolog, van benne drámai feszültség a festészeti helyzetek szabadsága és a szoftver korlátai között, posztmodern idézetek, és olyan színek, amiket olajfestékkel nem lehet. A szoftver korlátai miatt a képek eszköztára egyszerű és letisztult.

Mindettől függetlenül a festészeti helyzetekkel kapcsolatban legalábbis bizonytalanságot érzek. Maradjunk annyiban, hogy a művek élvezeti értékét növelné a festészeti helyzetek alaposabb kimunkálása.

Egyszer részt vettem egy konferencián, ahol a számítógépes művészet volt a téma. Az egyik fő kérdés az volt, hogy a számítógép eszköz-e vagy médium? Már ebből is látszik, miféle konferencia volt az. Mindenesetre ott jöttem rá, hogy számítógépes művészet nem létezik. A számítógép eszköz, és mint minden eszköznek, korlátai és erősségei vannak. Hatással van a műre, ha úgy tetszik ötletet is ad, és alkalmasint a mű hordozója, vagy mindez egyszerre. Szarka Péter képeinek nem sok közük van a számítógépekhez. A képeket egy adott médium szabályai szerint hozta létre, megjegyzendő, hogy igen anyagszerűen. A számítógép nem érdekes, a műveket pedig képként kell nézni. Ezen túl már nincs semmi.

Igazmondók

Biztosan van a karikatúrának és a képzőművészetnek egy közös halmaza, talán valahol Bansky környékén. Ennek ellenére mégsem gondolom, hogy feLugossy László, Bogdándy Szultán Zoltán, vagy akár Baranyai (b) András munkáival közös térben kiállított karikatúrák megadnák az igazmondás élményét. Mondhatni: kölcsönösen gyengítik egymást. Nem holmi esztétikai finnyázás ez. Egyszerűen az egy négyzetméterre eső komplexitás nincs meg bennük.

Igazmondók

Megtalált illúziók

A természettudományt ismerjük. Iskolás napjainkat végigkísérte tantárgyak formájában, felnőtt napjainkban műsorként jelentkezik a kábeltévé kínálatának alsó harmadában.

Megtalált illúziók

Különös mobil teremtmények

A művészetelmélet a kinetikus művészet nevet találta a mozgó vagy mozgatható művészet számára. Nem túl fantáziadús név. A kiállításon történő művészetfogyasztás természeténél fogva feltételezi, hogy a műtárgyak egy helyben maradnak. Talán ezért nem nevezzük közös, összefoglaló néven mondjuk statikus művészetnek az összes többi műtárgyat. A technika jelenlegi állása szerint könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy kinetikus mű az, amit be kell dugni a konnektorba.

Különös mobil teremtmények

A szent előszobája

Ne ott kezdjük, hogy van-e Isten, és ha van, vajon kedveli-e a kortárs művészetet?

A szent előszobája

A végtelen szalag

A matematika ártatlannak tűnő dolog. Mit is mond Archimédész a rá törő katonáknak? Ne zavard köreimet. Igazi tudóshoz méltó magatartás. Sokat levon a dolog méltóságából, hogy ezt megelőzően görbe tükrei segítségével távolról egy egész hajóhadat felgyújtott.

A végtelen szalag

Bontott téglák Bábel tornyából

Mit gondoljon az ember, ha ötezer téglát pillant meg a Kiscelli Múzeum padlóján?

Bontott téglák Bábel tornyából

Jovánovics György: Ditirambikus retrospektív / L.W. J.Gy.-vel sakkozik

A művészettörténet (és a közbeszéd) sok művet tart számon titokzatosként, mint a Mona Lisa, Duchamp Nagy Üvege vagy Csontváry képei. Ezek a művek valahogy nem állhatják a verbális megközelítést, innen a titokzatosság. Nem így Jovánovics György művei. Azok egyenesen kínálkoznak, hogy rántsuk le róluk a leplet. Ki mennyit csak tud.

Jovánovics György: Ditirambikus retrospektív / L.W. J.Gy.-vel sakkozik

Válaszúton

Én azt hiszem, hogy a szellem végül felülemelkedik a formán, de azt tudom, hogy ez nem történik meg magától.

Válaszúton

A hiány, mint erény

Várnai Gyula új munkái titokzatosak. Alig néhány elemből épülnek össze, esztétikai értelemben véve egyszerűek, mint egy ék vagy egy emelő.

A hiány, mint erény

Tökéletes narancs

A tudomány csodái holtbiztosan bekövetkeznek.

Tökéletes narancs

Mit jelent egy elképzelés a képzőművészetben?

Én nem akartam választani. Nem akartam a legjobbat, a kivételest. Én az összes variációt meg akartam csinálni.

Mit jelent egy elképzelés a képzőművészetben?

Műelemzés

Megismertem egy idegen világ szokásait, megtanultam a nyelvét, hordtam a viseletét, ettem az étkeit. De nem lettem kínai, ahogy Marco Polo sem lett az.

Műelemzés

Önfestő képek

Végül: festmények-e ezek egyátalán?

Önfestő képek

Az IFS-ről

Az IFS az angol Iterated Function System (iterált egyenletrendszer) matematikai szakkifejezés betűszava. Ez az írás egy iterált egyenletrendszert mutat be, főként matematikában járatlanok számára.

Az IFS-ről

Penrose-fedés

Ez a szöveg a Penrose-rajzok geometriájának ismertetése. A rajzok alapja a Penrose-fedés, vagy ahogy Perneczky Géza fordította: a Penrose-parketta.

Penrose-fedés