Válaszúton

I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé

A Kecskeméti Képtárban még látható a fenti címmel a tárlat. A biennálé puszta léte is üdvözlendő tény. Ezért őszintén kell írni róla, bármi is lesz. A kortárs keresztény művészet kérdései komplex és végtelenül diplomatikus válaszokat igényelnek. A hivatalos egyházak, a kiállítászervezők és a közönség részéről egyaránt. De mindez semmit sem segít, ha az alkotók nem mérik fel saját felelősségüket, amivel a közönségnek, a kereszténységnek, és a munkájuk tárgyának tartoznak.

A kiállítás szándékai olvashatóak a katalógusban:

"1. Kiállítási lehetőséget teremteni a keresztény ikonográfia jegyében fogant kortárs alkotásoknak.

2. A kiállításra támaszkodva párbeszédet elindítani a művészek a közönség és a művészettörténészek között (...)

3. Felhívni a figyelmet a keresztény ikonográfia létezésére a kortárs művészetben (...)

4. Kapcsolódni a hasonló nemzetközi törekvésekhez.

5. Kapcsolatot teremteni az egyházművészet, vallásos művészet és e fogalmakhoz nem tartozó, de a keresztény ikonográfiához köthető művek között, megindítani a párbeszédet a megrendelők és a művészek között."

Ezeket a műveket két eltérő szemmel nézi a közönség. Egyfelől, mint egyház, mint a hívek közössége, magyar ember (esetleg istentagadó, internacionalista), másfelől, mint műélvező, műértő, legalábbis esztétikai lény. Ez nem egyszerű művelet a közönség részéről sem, de a szervezőkre és a zsűrire nézve még nehezebb feladat.

Magukon érezhették mindazok szemét (a szemünket), akik a "keresztény" szó okán érintve érzik magukat, ezért igyekeztek kizárni a biennáléról azokat a műveket, amelyek a keresztény ikonográfia elemeit nem keresztény értelemben használják fel. Mégsem vállalták azt, hogy a biennálét Kortárs Keresztény Biennálénak nevezik, és felvállalják az ezzel járó feladatot is: az esztétikai ítélet mellett keresztény szempontból is megítélik a beérkezett műveket. Szerencsétlen módon a kiírásban témát is megadtak: a keresztet és a keresztrefeszítést. Ezzel az egyetlen mozdulattal sikerült azokat az alkotásokat kizárni, amelyek szellemben keresztények, de formailag nem kötődnek az egyházművészetben bevett attribútumokhoz. Azt hiszem, hogy ezek a hiányzó művek jelentősen bővítették volna a tárlat azon részét, amely (pozitív) esztétikai izgalomba hozza a közönséget.

Az esztétikai és a keresztény megítélés összemosása végső soron nagyon keskeny rést hagyott az alkotók számára. A megadott téma például alapvetően kizárja az összes nonfiguratív alkotást. Néhány alkotó absztrakt képek kereszt alakba rendezésével kerüli meg a kiírást, mások keresztnek is értelmezhető absztrakt kompozíciókkal próbálkoznak. - ettől azért megkímélhették volna a közönséget. (Kíváncsi volnék, mit láthattunk volna tőlük, ha a kiadott téma például a Feltámadás.) A kérdéskör tisztázása esszenciális a biennálé fennmaradása szempontjából.

A biennélé válaszút előtt áll. Vagy vállalja az ikonográfiai jelleget, és vallási tartalomtól függetlenül a keresztény ikonográfiával kapcsolatban álló művek fóruma lesz, vagy felvállalja a keresztény szellemiséget, annak teljes problémakörével együtt. Az első esetben szembe kell néznie egyes művek keltette ellenérzéssel, és valószínűleg (egy időre legalábbis) el kell búcsúznia közönségének és kiállító művészeinek egy részétől. Cserébe egy izgalmas képzőművészeti mozgás színterévé válhat. A második esetben le kell vetkőznie az ikonográfiai jelleget. A kortárs keresztény művészetet (is) felesleges korlátozni olyan tematikákkal, mint feszület és korpusz. Mindkét esetben szükség lesz azonban valamire, ami a jelenlegi állapot legfájóbb hiánya. A biennálé rendezésének elhatározott koncepcióját a kiállítás minden darabján érvényesíteni kell. Következetesen. Mondhatni: könyörtelenül.

Ha az írás keretei megengednék, akkor sem hoznék szóba egyes műveket. De szó kell essen róluk. Iparművészeti és képzőművészeti alkotásokat egymással keverve kiállítani az udvariatlanság egy formája a látogatókkal szemben. Visszautalva a koncepcionális elmosódottságra: talán érdemes lenne másképp is elkülöníteni a képző- és iparművészeti alkotásokat. Ennek több haszna is lenne. Leválna a biennáléról az egyházművészeti kirakodóvásár jelleg (ami a célkitűzésekben az utolsó pontban is tetten érhető). A zsűrit pedig rákényszerítené, hogy meggondolja, mi legyen azon alkotások sorsa, amelyek szerencsétlenül a két terület közti meddőhányón helyezkednek el.

Én azt hiszem, hogy a szellem végül felülemelkedik a formán, de azt tudom, hogy ez nem történik meg magától.

Művészet