Ezek itt olyan kérdések, amelyeket nekem már feltettek. Némelyik kérdés már hihetetlen mennyiségű írott választ provokált ki az elmúlt kétezer évben (mégsem sikerült megnyugtató választ találni rá). De olyanok is akadnak közöttük, amiről még esztéta nem ejtett (írt le) szót. Talán pimaszul hangzik, de a válasz minősége általában egyenesen arányos a kérdés minőségével. Hogyan lehet jó kérdéseket feltenni? Ez a legjobb kérdés.
Ha van a művészetnek öt-tíz-száz mondatos meghatározása, az vagy hazugság, vagy jövőre már nem lesz érvényes.
A képzőművészet hagyományosan két entitás körül bonyolódik: az egyik a műtárgy, a másik a közönség. Hogy melyik mit csinál a másikkal, az koronként változik, és időnként a két entitás mellé beszáll néhány másik, mint például a huszadik században a művész, akinek a műtárgyhoz egészen más köze van, mint a közönségnek. Általánosan elterjedt nézet, hogy a műtárgy befogadása különleges élményben részesíti a közönséget. Ezt a különleges élményt az egyszerűség kedvéért(?) katarzisnak nevezik. A katarzisnak két fázisa van, az elsőben a lélekben valamiféle feszültség keletkezik, a másodikban ez a feszültség megoldódik. Egyesek azt állítják, hogy ez az érzés arra készteti a közönséget, hogy megváltoztassa az életét. Mások szerint a katarzis egész egyszerűen az élvezetek sorába tartozik.
Félreértésekre ad okot, hogy a műtárgyakon kívül még számos más dolog is képes katarzist előidézni, és az is, hogy nem minden ember képes befogadni minden műtárgyat. Befogadás nélkül, meg nincs katarzis, ez elég biztosnak tűnik. Mit tegyen, ha úgy érzi, hogy nem tud befogadni egy műtárgyat? Keressen másikat!
Ez egy olyan kérdés, amelyre én csak egy másik kérdéssel válaszolhatok. Ön szerint mire jó a szex? Egyre több ember lesz tőle. Élvezetes. Lehet róla álmodozni, amikor egyedül van az ember és nincs semmi dolga. Akkor is lehet róla álmodozni, ha nincs egyedül az ember, és éppen valami mást kellene csinálnia.
A legtöbb műtárgy ábrázol valamit. De előfordulhat, hogy egészen mást ábrázol, mint amit látni lehet rajta. Sokan ismerik Leonardo Mona Lisa c. képét. A képen jól felismerhetően egy alakot lehet látni, de még az sem biztos, hogy nőt. Azt lehet mondani, hogy egy nőt ábrázol. Mégis, mivel tűnik ki a sokezer női portré közül annyira, hogy az európai művészettörténet leghíresebb képe lett?
Leonardo daVinci:Mona LisaA Mona Lisa nyilvánvánvalóan nem egy fiatal nő portréja, aki tetszett Leonardónak. Leonardo képe egészen mást ábrázol. Az igaz, hogy egy fiatal nő képében jeleníti meg azt a valamit, de nyilvánvalóan nem a nő a kép tárgya.
Diogene Ulysse NapoleonMaillart: Fiatal római vízhordóItt van egy másik kép, amelyen egy fiatal nőt lát. (a festő neve Diogene-Uylsse-Napoleon Maillart) Azonban ez a kép valami mást ábrázol fiatal nő képében. Minden tiszteletem mellett azt hiszem, leginkább semmit sem ábrázol.
Mark Rothko: Vörös, fehér és barnaInnen már csak egy apró lépés azt gondolni: Igaz, hogy Mark Rothko képén egy fekete, egy fehér és egy vörös bizonytalan körvonalú téglalap képe van, de a kép nyilvánvalóan nem ezt ábrázolja.
Ábrázolni sokféleképpen lehet valamit. Utánozhatom a külső formáját, de utánozhatok más tulajdonságait is. Ha nem így lenne, semmit nem tudnánk ábrázolni, ami nem anyagi természetű.
Az installáció újkori műfaj. Általában tárgyakból, vagy a képzőművészetben hagyományosan nem használt anyagokból összeállított műtárgy. Az installáció lényege, hogy a hozzá felhasznált tárgyak vagy anyagok az elhelyezkedés, az elhelyezés és az adott kulturális kontextus következtében jelentést vesznek fel, és túlmutatnak magukon.
Pieter Claesz: Vanitas, natura mortaEnnyiben hasonít a csendélethez. Ha egy csendélet könyvet ábrázolt, rajta koponyával és mellette gyertyával, akkor minden korabeli szemlélő tudta, hogy ez a múlandóság és a halandó sors allegóriája. A könyv nem egyszerűen egy könyv, hanem a Sors Könyve, a koponya nem egyszerűen egy koponya, hanem a brutális és kíméletlen halál, a gyertya pedig az emberi élet, amely könnyen ellobban, és mindenképpen véget ér. A tárgyak élethű és élményszerű megfestése a mű dramatikus feszültségének csak az egyik pólusa.
Tony Cragg: Dobókocka szoborUgyanez a helyzet az installációkkal is. Tony Cragg művében a dobókockák valami egészen más jelentést vesznek fel, mint a hétköznapi életben.
Igen. A legtöbb kiállítóterembe, a megnyitókra pedig mindenhol ingyenes a belépés.
Nem. A megnyitón bárki részt vehet. Ha mégsem így van, ezt a meghívón külön feltüntetik. Ez annyit jelent, hogy a családját és a barátait is elhozhatja.
Ez általában a megnyitó beszéd hosszától függ. Újabban udvariatlanságnak számítanak a hosszú beszédek. Miután a kiállítás megnyílt, maradhat vagy távozhat kedve szerint. A beszéd után az egybegyűlteket szokás megkínálni egy-egy pohár borral. Előfordul, hogy a megnyitó után a moderált beszélgetést tartanak a kiállító művésszel vagy művészekkel. Néha ez hosszú ideig tart, de sem a kínálásról sem a beszélgetésről való távozás nem számít illetlenségnek.
Általában igen. Ha mégsem, erre külön tábla hívja fel a figyelmét a bejárat vagy a recepció környékén.
Nem szükséges, de nem is tilos. Ha az alkalmi öltözet ajánlott, erre a meghívón felhívják a figyelmet.
Formálisan nem szokás. Ha nem érintették meg a kiállításon látottak, nem kell a művésznek gratulálni. Ettől függetlenül ne tartsa magában, ha tetszenek a munkák, és a kérdéseit se tartsa vissza. A kiállító művészek számára a megnyitó fontos alkalom, ahol sok emberrel kell találkozniuk és beszélniük. Ha beszélgetést kezdeményez, tartsa ezt szem előtt, tehát legyen rövid, és ne sértődjön meg, ha a művésznek nincs ideje Önre, vagy be kell fejeznie a beszélgetést.
Általában igen. Manapság ritkák a hosszú, unalmas beszédek, és egyre inkább divatba jön, hogy a megnyitó zenével, vagy egyéb produkcióval is szolgál. Mindezt általában élvezik a gyerekek. Ha a megnyitón a hosszú beszédet, hosszú, gordonkán előadott komolyzenei mű követi, az unatkozó gyermekkel nyugodtan távozhat a büfébe.
A tehetség szorosan véve adottságot jelent. Akinek tehetsége van a rajzolásra, az előbb tanul meg rajzolni (ha akar), akinek nincs hozzá tehetsége, az később (ha akar). Ugyanez a helyzet a képzőművészetben használatos többi adottsággal kapcsolatban. Elképzelhető, hogy valakiből annyira hiányzik egy adottság, hogy sohasem sajátít el valamit. (Színvakból valószínűleg nem lesz brilliáns kolorista.)
Nézetem szerint a közönségnek, aki attól közönség, hogy műtárgyakat szemlél, édesmindegy, hogy a műtárgy alkotója tehetséges-e valamiben vagy nem. Vannak zeneszerzők, például Mozart, aki csodagyerek volt, mert nagyon hamar és könnyen sajátította el a komponáláshoz és az előadáshoz szükséges tudást. De vannak olyan zeneszerzők is, akik nem voltak csodagyerekek, például Philip Glass, aki vízvezetékszerelő volt fiatalabb éveiben. Végezetül vannak csodagyerekek, akikből nem zeneszerző lett, hanem alkoholista bárzongorista.
Az én nézetem szerint a tehetség teljesen lényegtelen dolog a képzőművészet szempontjából. A tehetség megkönnyíti a művész dolgát, a hiánya pedig megnezhezíti. A válaszom tehát az a kérdésre, hogy utólag nagyon könnyű megállapítani, előre pedig nagyon nehéz. De teljesen felesleges.
Rengeteg kritikus, kurátor, műkereskedő, műgyűjtő és művészetelméleti szakember töri magát ebben. Az első négy abban, hogy műtárgyakról mond ítéletet, az egy utolsó pedig abban, hogy általános módszert találjon erre. Ezek között az emberek között akad nagyon okos is, és olyan is, akinek jó érzéke van a műtárgyak befogadásához. De ellenkező példa is akad, vannak közöttük lelkiismeretlen gazemberek, akik pénzéhesek és hazudnak is. Így együtt mérhetetlen sok múzeumot és gyűjteményt hordtak tele műtárgyakkal, és mérhetetlen mennyiségű könyvet meg újságcikket írtak meg a tárgyban.
Ha bizonytalan abban, hogy egy műtárgy jó-e vagy rossz, két dolgot tehet:
Keres magának egy vagy több szakembert, és hallgat rájuk. Elhiszi, amit a modern festészetről olvasott, elhiszi, amit a Műértőben vagy a Balkonban írnak (mindkettőt egyszerre nehéz lesz).
Elhatározza, hogy ezentúl csak az érdekli, hogy tetszik-e vagy nem.
Persze ingadozhat is a kettő között, én ezt teszem. Végezetül tegye fel magának a kérdést: élvezetet akar találni a képzőművészetben, vagy inkább csak azt szeretné, ha azt hinnék, hogy jó ízlése van és művelt?
A klasszikus művészettörténeti korszakok alkotásaiból a közönség és az elméleti szakemberek összefoglalták számunkra a meghatározó remkeművek sorát. A kortárs művészettel nem ez a helyzet. Ön jól érzi, hogy a kortárs művészet nagy százaléka használhatatlan szemét. Ugyanez volt a helyzet Rembrandt vagy MS Mester idején is.
Soha senki sem rajongott a kortárs művészet egészéért, de egy-egy művész munkáiért igen. Lehet, hogy még nem találkozott annak a művésznek a munkáival, akinek a rajongója lehetne.
Miután a magyar médiában egyáltalán nem esik szó képzőművészetről, ne is várja, hogy tévénézés vagy újságolvasás közben remekműre akad. Ennek az esélye nagyon kicsi. Ha teheti járjon kiállításra. Ha teheti, használja az Internetet. Tudja, hogy a www.google.com meglehetősen jól használható képkereső szolgáltatást is nyújt? Tudja, hogy a www.ikon.hu webhelyen tájékozódhat a kortárs művészeti események időpontjairól?
A képzőművészetet sok esetben nem lehet megérteni. Biztos vagyok benne, hogy Leonardo Mona Lisa. c képét sem érti. Nem érti azt senki.
A kortárs művészethez sok esetben magyarázat is tartozik. Nagyon sok olyan mű van, amit nem lehet egyszerűen megnézni, mint egy festményt. És a festményeket sem egyszerű megnézni, azokat sem, amelyek ábrázolnak valamit.
Végezetül: a kortárs művészet egészéről még csak fogalma sincs senkinek. Az értetlenségét egy-egy műtárgy váltotta ki, meglehet jogosan. Számos művész alkot rossz műveket. Próbálkozzon tovább!
A kortárs művészet (contemporary art, Gegenwartskunst) kifejezést szinte az egész világon használják.
Általában a korszellemnek megfelelő, jelen időben élő, szellemileg a jelenkori gondolkodásban részt vállaló, abból táplálkozó művészetet nevezik így. Persze azon, hogy mi felel meg a korszellemnek, mi számít jelenkori gondolkodásnak, mindenki mást és mást ért. Nagyjából ez képezi a művészetfilozófiai diskurzus alapját.
Természetesen van. Csak mindenki mást ért alatta. De ez a művészetelméletben nem olyan szokatlan dolog.
Gondolhatjuk azt, hogy a magyar kortárs művészek összessége alkotta művek képezik a nemzeti kortárs művészetet. Nekem tetszik ez a gondolat, de léteznek ettől eltérő álláspontok is.
Az egyik álláspont szerint Magyarország szellemileg elmaradott, és ezért "fel kell zárkóznia" az amerikai és nyugat-európai kortárs művészethez. Tehát először kortársnak kell lenni, és a nemzeti jelleg csak ezután jön. Az efféle nézetekre azután könnyen ráépül egy másik nézet, miszerint a nemzeti jelleg (bármit is jelentsen ez) árt a "kortársságnak", ergo kerülendő dolog. A kortárs művészet pedig nemzetek feletti szellemi közösség.
Nyilván sejti már, hogy erre nem lehet másképp válaszolni, csak úgy, hogy a dolog éppen ellenkezőleg van. Nevezetesen a nemzetekfeletti kortárs művészet inkább rombolóan hat a nemzeti művészetre, ezért káros és kerülendő dolog. És már kész is, két egyszerű válasz egy bonyolult problémára.
Mindezekhez én nem sokat tudok (és szeretnék) hozzátenni. Inkább elvennék belőle. Először is, ami a szellemi elmaradottságot illeti, tény, hogy ötven éven keresztül az egész ország ki volt zárva a kortárs művészet vérkeringéséből, és az uralkodó viszonyokkal együtt ez hatalmas pusztítást vitt végbe. A személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a vérkeringésbe valahogyan visszakerült művészek rendkívül gyorsan "felzárkóznak", azaz megtalálják a helyüket a globális kortárs művészetben. A pusztítást, amiről az előbb beszéltem, nem a művészek szenvedték meg a legjobban, hanem a közönség. Magyarországot pedig nem lehet elküldeni néhány évre Nyugat-Európába, tanulmányútra, ösztöndíjjal. A közönség olyan, mint az angol gyep. Nincs vele sok tennivaló, de azt a keveset meg kell tenni száz éven keresztül, minden nap.
Ami a felzárkózást illeti, ezzel egyetlen probléma adódik: nincs hová. Legyünk olyanok, mint a hollandok? Vagy olyanok, mint a franciák? Ami a sajtokat illeti, tőlem mehetne a dolog, de a többivel lennének problémáink, azt hiszem. Európa nem szellemi közösség, és a globális kortárs művészet sem az. Úgy összefoglalva egy dologban jár előttünk a legtöbb ország: hagyományokban. Azokhoz felzárkózni meg elég bajos lesz, főleg mindegyikhez egyszerre.
Forduljon a művészhez! Manapság kevés műtárgyat lehet látni úgy, hogy a közelben ne legyen valaki, aki tudja a művész nevét, címét, telefonszámát. Már léteznek kortárs művészettel kereskedő galériák is, mint például az acb galéria.
A legtöbb művész számlaképes, tehát a műtárgy megvétele teljesen legális úton történhet.
Más a helyzet, ha még nem tudja, milyen műtágyat akar venni. Ebben az esetben ajánlom figyelmébe a Műértő c. folyóiratot, amely a műgyűjtők és műkereskedők lapja.