Várnai Gyula új munkái titokzatosak. Alig néhány elemből épülnek össze, esztétikai értelemben véve egyszerűek, mint egy ék vagy egy emelő. Hosszasan lehet sorolni, hogy mi minden nincs bennük. Lássunk néhány példát, mert esetükben a hiány - erény.
Nincsenek bennük metaforák. Gyakran lehet hallani, hogy egy műalkotás erre vagy arra a dologra utal. Az utalások széles skálája a szepetember 11.-i terrortámadástól a titokzatos, Hermész Triszmegisztosztól származó idézetekig terjed. Várnai Gyula munkáiban a leggyakorlottabb metafora-gyártó is elbotlik. Valahogy úgy esik, hogy minden hasonlat sántít. Ha a fényekről nagy nehezen sikerül azt képzelni, hogy a fizikai fényen túl a megvilágosodás élményét jelképezik, akkor az árnyékokról fog kiderülni, hogy egészen szokásos, ún. vetett árnyékokról van szó. Idézetek kíméljenek.
Nincsenek bennük lényegtelen elemek, vagy eszközök. A digitális nyomatok egy része egyszerűen anyagszerű
. Talán így lehet mondani, amikor egy képalkotási módszer a Photoshop elemi képességein alapul. A nyomatok rétegekre (layer) bomlanak, és a rétegek közötti téri helyzetet az adott réteg életlensége (blur) szabja meg. Aki használt már Photoshopot, az tudja mire gondolok, a többiektől meg elnézést kérek a kitérőért.
A nyomatokon látható rétegek általában jelentés-rétegek is. Az életlenség és az áttetszőség segítségével finoman szabályozható, és egyszerű szerkezetet adnak, és a szerkezet szót itt kép-felépítés és masinéria értelemben is lehet érteni. Az alkotó sikerrel tisztította meg ezt a szerkezetet minden alkatrésztől, ami nem vesz részt (eléggé) a működésében. Metaforának itt van a tőmondat.
Nincsenek köztük sorozatok. Ez önmagában még nem volna erény, bár digitális nyomatok esetében a sorozat készítése csábító lehetőség az életmű-dúsításra. Sok közepes (értsd: hármas alá) sorozat alapját képezte egy kiváló első kép, aminek láttán az alkotó magában így szólt, most még négy / tíz / száz ilyet kellene csinálni. Sokan képzelik, hogy az alkotói folyamat az egyszerűtől a komplex felé tart. Valójában a dolog fordított irányú. Az alkotók általában egyszerűsítik a dolgokat, legalábbis a sokból elhagynak a kevés kedvéért, ahogy fokozatosan számukra is világossá válik, mi az, ami a munkában érdekes. A kiállításon végigtekintve jól látszik, hogy az alkotó hogyan kísérletezik azzal, hogy a képet felépítő eszközök hangsúlyával kitapogassa a képalkotási módszer határait. Némelyik munkán az életlenség optikailag lehetetlen mértékű, máshol pedig inkább az egyes rétegek áttetszősége szabja meg a kép fogalmi-illuzórikus terét. A képek nemcsak a vizuális illúzió tekintetében különbözőek, hanem a fogalmi szerkezetükben is sokfélék. (Némelyiknél erről talán beszélni sem lehet.)
Várnai Gyula új munkái egy emberi környezetből épített világot mutatnak. Ebben a világban a tárgyak és a fogalmak szinte azonos módon léteznek. A fogalmaknak mélységük, kiterjedésük van, a tárgyak viszont elszabadulva a térből és a tömegből mindenféle lehetetlen dologba kezdenek. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a képeken semmi sem igazi. A tárgyak gyakran félúton vannak a valóságos és szintetikus között, a rendkívül intenzív térérzetet pedig sík rétegek okozzák. A térszerkezetet megszabó életlenség és áttetszőség a fényképhez szokott szemünk számára nagyon realisztikus teret jelenít meg. De sok munkában inkább arra szolgál, hogy a montázsnak adjon egy újabb dimenziót.
Az egyik munkában a szemlélő is beépül ebbe a szerkezetbe. A három diavetítő segítségével egymásra vetített kép egyes rétegeibe szó szerint be lehet sétálni. A térbeli helyzet ugyanolyan abszurd, mint a printeken, az installáció természetéből következően itt a fizikai valóság eszközei keltik fel a rétegekből felépülő tér illúzióját.
Korábbi munkái között az illúziót általában valamilyen verbális elem kísérte, a legújabb munkákban ez az elem számjegyekké változott. A konkrét verbális jelentés teljesen megsemmisült. Átadta a helyét egy nagyon szuggesztív térképzésnek, ami elég erős ahhoz, hogy a printeket elmozdítsa a konceptualitásból egy teljesen egyéni vizualitás irányába. A képek egy részén már a téri illúzió is alárendelt viszonyban van a bekezdés elején felvázolt térszerkezettel szemben. Az ábrázolt tárgyak is nélkülöznek minden konkrét jelleget, azaz a könyvek címét csak majdnem lehet kibetűzni, az erdőrészlet kiválasztásánál láthatólag szempont volt, hogy se regényes, se dokumentarista asszociációkat ne keltsen fel. Ugyanez érvényes a számokhoz használt betűtípusokra, az installációkban felhasznált tárgyakra is.
Mindezek ellenére a munkáknak sajátos hangulata van, ami nem kell vagyis nem lehet, hogy írás tárgyát képezze, mert a munkák megtekintésekor keletkezik. Várnai Gyula új munkái titokzatosak.
2003. január 21.