Csörgő Attila kiállításán talán már hosszúnak is nevezhető alkotói pályája során létrehozott műtárgyai láthatóak. Ilyenek az 1991-ből származó Mágnesrugó, amiben az élére állított üveglapokat a rájuk rögzített mágnesek tartják távol egymástól, vagy az utóbbi években készült Óramű, ami egy térbeli görbe mentén mozgó óramutató segítségével körben járó mutatókat és számlapot vetít egy sarkot alkotó két falra egyszerre.
A műtárgyak többnyire a geometria, a mechanika és az optika segítségével működő szerkezetek. Kis túlzással szemléltető eszköznek is lehet nevezni őket.
Mire valók a szemléltető eszközök? Meggyőznek a tudományos igazságról. Hosszú ideje ez a természettudomány módszere: a természet működését leíró matematikai leírásokat alkot, és ezeket kísérleti úton igazolni igyekszik. A természettudományban a megismételhető kísérlet bizonyítékként szolgál. (A matematikában értelemszerűen nem.) A kísérleti úton igazolt feltevésekből alkotott matematikai leírásokat azután már mindenki elfogadja. Legalábbis a mérnökök hidakat vagy repülőgépeket terveznek anélkül, hogy alapvető fizikai kísérletekkel igazolnák a gravitáció meglétét és mértékét, mi meg, többiek átmegyünk a hídon, illetve végigmozizzuk az utat az óceán fölött a repülőn.
A mérnökök bíznak a természettudományban, mi meg hiszünk a mérnököknek. Legalábbis általában. Nem akarok itt laposföld-hívőkkel és oltásellenesekkel előhozakodni, megelégednék annyival hogy a természettudomány - annak ellenére, hogy a rá alapozott eszközök mind működni látszanak - néha valóban hihetetlen.
Pontosan erre az esetre készülnek a szemléltető eszközök. Például az Eseménygörbe sorozat, ahol a kérdés az, hogy lehet-e két egymással szemben forgó korongra olyan ábrákat rajzolni, amik egy adott sebességű forgás során a korongok egymást átfedő részén rendre végtelen jelet, négyszöget, kört képeznek? A nyilvánvaló geometriai válasz, hogy igen. Azért, mert van erre matematikai eljárás. A legtöbbünk számára azonban sajnos az egyetlen járható út a hithez nem ezen keresztül vezet, hanem a műtárgyon keresztül, ahol egyszerűen látni lehet. A korongok mintegy a hatalmunkba adják a geometriát a villanykapcsoló által, amivel kedvünkre elindíthatjuk, illetve megállíthatjuk őket.
Mire szolgál ez a lecke? A szemléltetés fontos, de nemcsak geometriai vagy mechanikai igazságokról van szó.
A Dobókocka tektonika című műben éppen hogy egy működő tárgy dekonstrukciójának (értsd: elrontásának) vagyunk tanúi. A jól ismert dobókocka egyszerű és olcsó véletlen-szám forráshoz juttat bennünket, aminek adott esetben nagy szerepe van abban, hogy ki nevet a végén.
A dobókocka működésének előfeltétele, hogy ez egyes oldalain a pontok száma 1-6-ig változzon. A pontok elhelyezkedése voltaképpen mindegy, illetve meglehetősen régi kulturális tradíció, jóval a tízes számrendszer felmerülése előtti időkből. A műben ezeket a pontokat igyekszik az alkotó egyenletesen eloszlatni a kocka egész felszínén. Ezáltal egyfajta mennyei harmónia irányába mozdítja el a kockák geometriai szerkezetét - egyúttal alaposan módosítja az esélyeket.
Ez is egy szemléltető eszköz, ám nem annyira az egyenletes eloszlás módszereit demonstrálja.
Az installációk mellett fotók is láthatóak. Ezek egy része, mint például a Ferde víz, voltaképpen installációk dokumentációi, illetve eleve helyzetek dokumentációjaként született képek. A fotók jelentős része azonban az Álművek sorozat részei, amik talált helyzeteket rögzítenek.
Az Álművek voltaképpen talált tárgyak. A talált tárgy, mint műfaj azon a gesztuson alapszik, hogy egy tárgyat az alkotó műtárgynak nyilvánít. Mondjuk azzal, hogy kiállítási kontextusba helyezi, és persze azzal is, hogy nem módosít rajta semmit. Az Álművek fordítva működnek. Olyan hétköznapi (legalábbis a művész keze által nem érintett) jeleneteket láthatunk, amelyek szándékos installációnak, vagyis műtárgynak látszanának, amennyiben megfelelő kontextusba kerülnének. De nem kerülnek, vagyis igen, hiszen a képük mégiscsak egy kiállító terem falán látható. Így aztán már nem is látszanak installációnak, vagy de.
A kiállításon két munka is látható, ami az Óramű címet viseli, mindkettő beleavatkozik az analóg órák működésének geometriájába. A körbe járó óramutató olyan kép, ami túlmutat sajátmagán. Először is: egészen konkrét jelentése van, mutatja az időt.
A legtöbb ember alkotta szerkezet arra való, hogy befolyásoljuk a természetet. A vonalzóval egyenesebb vonalat tudunk húzni, mint a kezünkkel, a körzővel szabályosabb kört tudunk rajzolni, mint a kezünkkel. A biciklivel nagyobb távolságot tudunk megtenni, mint gyalog. Az óra kivétel: nem képes befolyásolni az időt, csak mutatja. Szent Ágoston több fejezetet szentel az időnek Vallomásaiban. Az utolsó fejezetben arra a konklúzióra jut, hogy a legfontosabb különbség köztünk és Isten között az, hogy az utóbbi nem foglya az időnek.
Az időt ábrázoló körmozgás manipulációja egyben az idő fogalmának a manipulációja is - különösen egy kiállító teremben. Csörgő Attila munkái végső soron filozófiai szemléltető eszközök. Olyan gépezetek, amik nemcsak ábrázolják az emberi gondolkozást, hanem próbára is teszik, de legalábbis tükröt tartanak elé.
Mire megy a filozófia a durva anyaggal szembesülve? Noha az alkotót láthatólag lenyűgözik a geometriai, mechanikai eljárások, láthatólag mégis inkább az érdekli, hogy mindez mit jelent a közönsége számára?
Csörgő Attila következetesen ragaszkodik a maga szemérmes alkotói módszeréhez: nem kíván aktivistaként fellépni a művészetben, hanem inkább filozófiai eszközöket konstruál. Nem akarja, hogy változtassuk meg az életünk, csak arra indít, hogy gondoljuk át.