Ez a kiállítás titokzatos és bonyolult. Ennek az az oka, hogy titokzatos és összetett munkák alkotják, amelyek nem önmagukban állnak. Sokszoros szimbolikus kapcsolatok és utalások fűzik őket össze. Nemcsak egymással, hanem az egész művészettörténettel, történelemmel és egy élettel.
A művészettörténet (és a közbeszéd) sok művet tart számon titokzatosként, mint a Mona Lisa, Duchamp Nagy Üvege vagy Csontváry képei. Ezek a művek valahogy nem állhatják a verbális megközelítést, innen a titokzatosság. Nem így Jovánovics György művei. Azok egyenesen kínálkoznak, hogy rántsuk le róluk a leplet. Ki mennyit csak tud. Ezek a művek arra készültek, hogy beszéljenek róluk. Rajta hát.
Rögtön itt az első szó: lepel. A hófehér gipsz vékony felületeket mímel, drapériákat, csomagolópapírt, amelyek elfednek. Ugyanez a gipsz tömeget ad a felületnek, ami valójában sohasem volt neki. A titok ott van a felület mögött, benne a gipszben. De még ez sem igaz, a reliefek valójában nagyon vékonyak. A fehér szín és a gondosan adagolt fény műve a dolog. Honnan lehet tudni, hogy a titok létezik? A művek címéből. A cím nagyon fontos. Nem magyaráz, hanem arra ingerel, hogy kérdezzünk. A kérdésekre bőséges a válasz. A műveket behálózzák a szövegek. A szövegekből történetek, emlékek, utalások, idézetek és parafrázisok szövedéke bontakozik ki. Madame Sakk (Chaudé de Silans) , Franciaország sakkbajnok-nője kétes hitelességű Kempelen sakkautomatával játszik. Így már minden világos. Csak kérdezni kell.
A műtárgyakat beszövik a szövegek, szövegtöredékek, történetek. Van úgy, hogy nincs is műtárgy. Jovánovics György maga mondja, hogy élete legjobb műve
egy 1970-es kiállítás-megnyitó. A műtárgyakból, az installációkból (amelyekben ugyanazon művek rekonstrukciói, parafrázisai, részei más-más szerepben tűnnek fel) egy párbeszéd kerekedik ki, amelyet Jovánovics György folytat a világgal.
Kempelen Farkas sakk-automatája nagy talány. A mai észjárásunk szerint elképzelhetetlen, hogy valaki mechanikus alkatrészekből sakkozni képes szerkezetet építsen. (Következésképpen a sakk-automata belsejében valaki rejtőzködik, tehát csalás az egész. Ennyit a mai észjárásról.) A sakk az egyetlen objektív játék.
Ez egy mondat Jovánovics Györgytől. A kiállításon ott áll L.W. (Liza Wiathruck) a Kempelen-féle sakk-automata parafrázisaként, előtte sakktábla, egyetlen bábuval. Jovánovics György egy 1979-es fotót rekonstruál a megnyitón, a sakkjátszmát L.W.-vel. A sakkjátszma körül a doboz-installációk, köztük a Vázlat az automata belsejéből
. A teremből az emeletre vezető lépcső szinte észrevétlenül épül be az installációba. A lépcsőt fehér idomba burkolták, az első néhány lépcsőfokot vörös szőnyeg borítja. Ezzel minden látogató bekerül a dobozba.
Kempelen sakk-automatájánál sokkal nagyobb talány a sakk. Jovánovics György azt írja az L.W. EXTATIKUS MARIONETT
-ben, hogy A SAKK AZ A JÁTÉK, AMELYBEN NEM LEHET CSALNI!
(Így, csupa nagybetűvel.) A sakk nem szerencsejáték. Ezért nem lehet benne csalni. Az igazi csalók sohasem szegik meg a játék szabályait, mert a szabályok óvják meg őket. A csalók a játékban szereplő véletlent igyekeznek befolyásolni. A sakkban nincs mit. A játék, aminek egy állapota a kiállításon látható, sakkjátszma. Jovánovics György világgal folytatott párbeszédében, ahogy visszamenőlegesen is alakítja, újra és újra más jelentéssel felruházva az életművét alkotó tárgyakat és szövegeket a véletlennek nincs szerepe. Megkockáztatom a mondatot: Jovánovics műben semmi sem véletlen.