[Kiállító művészek: Albert Ádám, Asztalos, Barakonyi, Borsos János, Bolygó Bálint, Csáky Marianne, Csontó Lajos Csörgő Attila, Domokos Gábor és Várkonyi Péter (Gömböc), Dourmana, Petko, Eike, Garami Richárd, Gyenis Tibor, IRWIN, Július Gyula, Kerekes Gábor Kokesch Ádám, Kotter, Hans, Köves Éva és Sztojánovics Andrea, Lakner Antal, Mátrai Erik, Miyajima, Tatsuo, Nemzetközi Kepes Társaság, Opie, Julien, Oursler, Tony, Pacsika Rudolf és Kozma Zoltán, Saraceno, Tomas, Sina, Alejandro, Szabó Ágnes, Szegedy-Maszák Zoltán, Fernezelyi Márton, Szvet Tamás, Várnai Gyula, Waliczky Tamás, Wood, John és Harrison, Paul.]
A Kepes Intézet friss, ropogós művészeti intézmény, amit magánemberek hoztak létre. Az Eger belvárosában álló épület állandó Kepes kiállításnak, valamint három emeletnyi kiállítótérnek ad otthont. Itt látható a Másodfokú egyenketek című kiállítás, az emeletek zömében. Az Intézet távolabbi terveiről még nem sokat tudni, de az biztosnak látszik, hogy nekik kell drukkolni.
A Másodfokú egyenletek nagyon szép cím. Az átlagos magyar matematikai műveltségben az ismert és az ismeretlen határköve. A másodfokú egyenletek megoldására egy képlet szolgál, amit szinte mindannyian tanultunk, úgy nevezzük, megoldóképlet. Sokan közülünk számtalan egyenletet oldottunk meg vele, megtanultuk kívülről, ám működésének titka örökké rejtve maradt előttünk. Egyszerűen nem volt része a gimnazista tananyagnak. Tudom, hogy itt és most, felcserélve a szövegszerkesztőt egy böngészőre megtudhatnám az igazságot. De megérne-e bizonytalan mennyiségű, megfeszített gondolkodást egy mágikus jel megsemmisítése?
A kiállítás olyan műveket gyűjt egybe, melyeknek fontos jellemzője a természettudományos attitűd kifejezése
. Az idézőjeles rész Szabó Attilától való, aki a kiállítás kurátora.
A természettudományt ismerjük. Iskolás napjainkat végigkísérte tantárgyak formájában, felnőtt napjainkban műsorként jelentkezik a kábeltévé kínálatának alsó harmadában. Van jó és kellemetlen természettudámány, például az rossz, amikor felfedezik az ózonlyukat, meg a nitrogénbombát. A mosogatógép felfedezése viszont jó, a családi béke szempontjából. Komolyra fordítva a szót, a természettudomány számunkra elsősorban technológiaként testesül meg, legyen szó megoldóképletről vagy számítástechnikáról. Tudjuk, hogy melyik gombot kell megnyomni, és aztán mi fog történni, de a dolgokat működtető folyamatokról nem tudunk semmit. Nem azért, mert buták vagyunk. Rosszabb: nem érdekel bennünket.
Tudomány és művészet azóta kísértik egymást, amióta léteznek. Valamire való reneszánsz festő kiszerkesztette a padló perspektíváját a képén, noha nyilván ugyanolyan jól meg tudta volna rajzolni kézzel is. A művészet oldaláról szemlélve a technológia presztízs, a természettudomány távoli földrész, tele egzotikus motívumokkal. A kérdés nem az, hogy tudomány és művészet hogyan kapcsolódik össze, hanem az, hogy mit jelent a tudomány a művészetben. A művészet természetéből következik, hogy erre a kérdésre nincs általános válasz.
A reneszánsz megközelítésben a tudomány a művészet szolgálóleánya. A technikai eszközök a mágikus kép megjelenítői, a mágikus kép pedig esztétikai talált tárgy. Azért létezik, mert a technikai eszköz képes a létrehozására. Egy hologram vitathatatlanul előbbre jut a tér ábrázolásában minden más képalkotó eszköznél, a színei élénkebben ragyognak minden pigmentnél. Végezetül látványa elég lenyűgöző, ahhoz, hogy a műtárgy ne vessen fel kényelmetlen kérdéseket a saját jelentésével kapcsolatban.
A felvilágosodott megközelítésben a természettudomány (főleg a geometria és a matematika) önmagában való, és önmagát magyarázó jó. A felvilágosodott művek újkori vallásos áhítatban születnek. A tudomány úgy jelenik meg, mint az emberi szellem legnemesebb tevékenysége. Technológiáról szó sem esik, az efféle művek nem teszik ki tárgyukat a rút anyag megpróbáltatásainak. Mivé lesz a matematika, ha olcsó műanyag tokba zártan olyan profán feladatokra kényszerítjük, mint a Facebookolás? Persze van, aki éppen ezzel kísérletezik, a geometria eszményi gépezeteit megépíti drótból, lécekből és villanymotorokból.
A posztmodern megközelítésben a tudomány puszta technológia, és mellérendelt viszonyban van a műtárgyat alkotó többi szellemi matériával. Ebben a világban semminek sincs önmagából származó értéke vagy jelentése. A technológia egyszerűan arra szolgál, hogy az alkotó által elképzelt filozófiai látványt előállítsa. A mágikus kép itt barlang falára vetülő árnyék, a valóságból származó illúzió.
Ha már eljutottunk idáig, meg kell állnunk egy pillanatra. Az illúzió nagyon gyakori anyagnak számít a tudománnyal kacérkodó művekben. Mondhatnánk erre, hogy minden ábrázolás illúzió, de inkább nézzünk oda kicsit jobban. Egész halom műtárgyat láthatunk, ami optikai csalódáson vagy virtuális valóságon alapuló illúziót mutat be. Platón szerint az illúzió felkeltése hazugság, ám a jelen helyzetben az illúziók lebuktatása ugyanolyan fontos, mint a felkeltése. Ez az a drámai helyzet, ami alkalmat ad a katarzisra, és ezzel sáfárkodnak a művészek tehetségük szerint.
Nekünk csak annyi dolgunk van, hogy nyomjuk a gombot. Hogy mi fog történni? Aki megnézi, megtudja.